Bemutatkozás

Giddy bácsiról, pár mondatot ...

Hajóson született 1961.-ben. Szokásos iskolák, szokatlan csavar a gépezetben, vagyis inkább csavargó. Komolytalan esztendőket éltünk, akkoriban is. Hosszú haj, rövid italok. Mindenféle menekülések a "Közveszélyes Munkakerülő" bélyeg elől. Főként segédmelók. Hűtőházban, kőművesek mellett, fűrészüzemben, folyami matrózként, hogy csak néhányat említsünk. Majd hosszabb utazás, természetesen a Népköztársaság engedélye nélkül, szanaszét Európában, bizonyos "hippi" gyökerek után kutatva.

De a nyolcvanas évek elejére, már csak "gyökerek" maradtak, hippik nem igazán. Ennek következtében a "Módszerváltás", társadalomba beépült, postai kézbesítőként érte. Közben egy cimborájával, helyi újság szerkesztésébe kezdtek Hajóson, a városban ahol később nyoma veszett. Akkoriban kezdett el írogatni, rajzolgatni és ezt kisebb-nagyobb megszakításokkal egészen a közelmúltig művelte. Legutóbb címfestő, grafikus, dekoratőrként működött. Három "fantasztikus" gyermeke van, akikkel saját termelésű boraikat iszogatták és bámulatra méltó türelemmel rendelkező felesége nevelte őket ...

Lapok, melyeknek dolgozott

Móricka, Dilibogyó, Kutyahús, Kismalac, Pató Pál, Com-X, Szaft, Morbid, Pistike, Puncs, Rock Terror, Manager Magazin, Magyar Vadászlap, Kedvenc, Kacagó stb.

Önálló képregényfüzetei

Rejtő Jenő – Pipacs a fenegyerek - Legény a talpán
Farzan humoros történetei

Díjak

Magyar Nemzeti Bank „Bankkártya”pályázat 2. hely.
„Aligai Hully-Gully” karikatúrapályázat 1. hely.
” Ez van” karikatúrapályázat különdíj.
Rejtő Jenő képregénypályázat 3. hely.

Szólj hozzá Te is!

© Giddy - Minden jog fenntartva!

Honlap: Webshop-Center.hu